Polgárőrök emlékeznek vissza a tragikus Hableány-katasztrófára

311 0

Polgárőrök emlékeznek vissza arra a napra, amely az egész országot megrázta, amikor 2019. május 29-én, este 9-kor a Viking Sigyn nevű szállodahajó a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amelyet pár másodperc alatt maga alá gyűrt.

A fedélzetén dél-koreai turisták indultak várost nézni, kéttagú magyar személyzet kíséretében. A katasztrófa során a harmincöt vízbe került emberből hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy utast azonban továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A Hableány sétahajót óriás úszódaru segítségével június 11-én emelték ki.

Dienes Andor polgárőr, Az Első “Motorvéd” Polgárőr Egyesület tagja így emlékszik vissza az aznap este történtekre: „Otthon voltam, pihentem, amikor a közösségi médiában észrevettem a borzasztó hírt. Nem sokat vacilláltam, egyből autóba ültem és elindultam a Dunához, közben telefonon felvettem a kapcsolatot több polgárőr társammal, így mi már úton voltunk, mikor pár perc múlva a polgárőrségtől jött a konkrét riasztás.”
Amikor megérkeztek a rakpartra a polgárőrök, látták, hogy több szervezet kiérkezett már a helyszínre, beálltak hozzájuk, és az ottani vezetők hamar fel is osztották közöttük az átvizsgálandó területeket. A keresést és a mentést nagyban nehezítette a sötétség, a szakadó eső és a Duna rettentő erős sodrása, amely nemcsak a felszín közelében erős, hanem a mélyben is. Mindenki próbált segíteni, a civilek, és a szervezetek. Ezernél több zseblámpa pásztázott, hogy a Hableány hajóról a vízbe zuhant utasokat és a legénységet megtalálják. A Dunán tartózkodó hajók is rögtön a Hableány segítségére siettek, és „civilek” próbálták menteni a vízbe esett embereket, amíg a hatóságok szakemberei a helyszínre nem érkeztek.

A polgárőrök vizsgálták a partszakaszt, a belógó drótokat és mólókat, a dokkoló hajókat is. Egy szó nélkül kinyitották nekik az ott horgonyzó hajókat, hogy átvizsgálhassák, esetleg a hajók oldalánál kapaszkodik-e vagy fennakadt-e valaki a bajbajutottak közül. Dienes Andor hozzáteszi, hogy rámentek a mólókra is, de ha beljebb merészkednek, valószínűleg őket is elsodort volna a Duna, olyan őrült sodrással haladt a medrében. Hosszú órákig, hajnalig tartott a keresés, szinte haza kellett már küldeni őket, mert nem akarták feladni. Az egész döbbenetes élmény volt, főleg mikor a túlélőket meglátták.

dr. Való Viktor szolgálatparancsnok, a Zuglói Polgárőr és Tűzoltó Egyesület tagja is jelen volt a mentésnél, ők foglalkoztak a holttestekkel. Úgy emlékszik vissza, hogy nagyon hamar, perceken belül kiértek az egységeik a helyszínre. A Lágymányosi hídhoz mentek, ahol az volt a feladatuk, hogy pásztázzák a vizet, de túlélőkre már nem számítottak.  A kutató-mentő hajók előttük vizsgálták a területet. A Kopaszi-gátnál a vízirendészet stégszerű állóhajójára kiemeltek három holttestet. Az önkéntes tűzoltók hullazsákba tették az áldozatokat, majd felvitték őket a vízi rendészet területére, ahol a szemlét megkezdték.

Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja, aznap önkéntes tűzoltó szolgálatot látott el szerparancsnokként. Miután megtudták, hogy felborult a Hableány sétahajó, fedélzetén harmincöt emberrel, az lett a feladatuk, hogy hőkamerával és reflektorokkal átvizsgálják a Dunának a budai oldalán lévő partszakaszait, és ha ott mentésre szoruló személyeket látnak, jelezzék azt a vízen lévő mentő csapatoknak. A feladatuk ellátása során egy vízi jármű jött a parthoz, körülbelül a budafoki vasútállomással egyvonalban, amiben hivatásos tűzoltó kolléga teljesített szolgálatot. A hajóból egy vízbe esett nőt emeltek a partra, az újraélesztését azonnal megkezdték, amihez csatalakozott a vízi mentéstől egy mentőtiszt is. Hosszú ideig folyt az újraélesztés, de sajnos nem jártak sikerrel.

Az ütközéstől számítva tíz perccel később egy betelefonáló értesítette a tevékenységirányító központot, azt követően érkeztek a helyszínre a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, a polgárőrség a honvédség, az önkéntes tűzoltóságok, és a vízügyi igazgatóság munkatársai. Rozsos Zsolt kiemeli, hogy pillanatok alatt micsoda erők lettek megmozgatva a bajba jutottak megsegítségére.

Forgács Renáta, BPSZ

Fotók: Mécsesek és virágok a Hableány-emlékműnél a Margit híd pesti hídfőjénél. (MTVA/Branstetter Sándor)           
A Hableány hajó kiemelése (Leéb Ádám)   
MTI Mihádák Zoltán, MTI/ Balogh Zoltán

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink