Bilincs és gumibot

Posted by - 2020-07-25

Izgalmasak a budapesti polgárőr ifjak napjai! A BRFK Intézkedés-Taktikai alosztályánál jártak, ahol először meghallgattak egy komoly és érdekes szakmai előadást, majd megismerhették a rendőrök felszerelését. Előkerült a bilincs és a rendőrbot is, melyek szakszerű használatát is láthatták a fiatalok. Ezeket az eszközöket párokba rendeződve ki is próbálhatták különböző szituációkat imitálva. Köszönjük a vendéglátóinknak, jövünk még!

Megosztás:

Maroklőfegyverrel ismerkedtek a fiataljaink

Posted by - 2020-07-23

Csak is előre! A budapesti polgárőr ifjak ezúttal a BRFK Intézkedés-Taktikai alosztályánál jártak. Először elméletben megtanulhatták a szabályos és biztonságos gépjármű megállítást és intézkedés lefolytatását. Aztán gyakorlatban is kipróbálhatták a tanultakat. Először egy együttműködő, majd egy kötekedő állampolgárral találták szemben magukat. Mindezek után megismerkedhettek a BRFK-n rendszeresített szolgálati fegyverekkel, ami mindenki számára izgalmas pillanat volt, ám ezután jött csak a java! Ugyanis, a nap zárásaként – komoly biztonsági felkészítés után – a fiatalok kipróbálhatták a Taktikai házban különböző szituációkban a Simunition szimulációs maroklőfegyvert.

Megosztás:

NAV-nál jártak az ifjú polgárőrök

Posted by - 2020-07-16

Izgalmas nap áll a budapesti polgárőrség fiataljai mögött, ugyanis ellátogathattak a NAV Reptéri Igazgatóságára. Az igazgató helyettes ezredes asszony rövid, de átfogó előadása után a fiatalok megnézhették és megfoghatták a lefoglalt hamisított termékeket. Eközben a csoportot irányító alezredes úrtól szakmailag teljes és érdekes történetekkel tarkított előadást hallhattak a márkahamisításról és az ezzel kapcsolatos esetekről.

Megosztás:

Elhagyta a helyszínt, majd visszasietett a rendszámtábláért a vétkes sofőr

Posted by - 2020-07-14

Kollégáink éppen szolgálatot teljesítettek, amikor a VII. kerületben az István utca és a Nefelejcs utca kereszteződésében megláttak egy összetört autót. – Azonnal megálltunk és megkérdeztük a már kint lévő rendőröktől, hogy tudunk-e segíteni – kezdte Nagy Attila polgárőr. – Lezártuk az utcát, hogy biztonságban tudjanak helyszínelni. Eközben az egyik társam előre ment és megkérdezte, hogy mi is történt valójában, és kiderült, hogy a vétkes autó oldalról belecsapódott a vétlenbe. Ezután cserbenhagyta őket, elhajtott a helyszínről. Ám elrontotta, mert az ütközés miatt leszakadt a rendszámtáblája, amiért pár percen belül visszament. Ekkor felismerték a helyszínen, szóltak a rendőröknek, akik előállították őket.

– A balesetben a vétlen sofőr autójában egy kínai idős asszony sérült meg, őt kórházba szállították.

Fel kell hívnunk a figyelmet a köznyelv és a rendvédelem, mint szakma szóhasználatának különbségére. Ha baleset történik, és valaki elhagyja a helyszínt, cserbenhagyásos balesetnek szokták nevezni. Valójában, ha baleset során valaki nem győződik meg arról, hogy a többi részes megsérült-e, de nem sérült meg senki, az a cserbenhagyás. Ha a baleset során valaki megsérül, akkor már az elhajtó segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekményét követi el, ami sokkal súlyosabb, mint a cserbenhagyás.

Megosztás:

Gyertyától gyulladt ki egy panelházi szoba

Posted by - 2020-07-12

Füst gomolygott péntek este a XVIII. kerületi Csontváry utcában, a szolgálatban lévő budapesti polgárőrök rögtön a helyszínre indultak. Amikor megérkeztünk az utcába, akkor már látható volt, hogy melyik panelházból terjeng a füst – kezdte Mészáros Bence a #LőrincKertvárosPolgárőrCsoportÖte tagja. – Kiderült, hogy a hatodik emeleten lángol valami, így azonnal kipattantunk a kocsiból, fogtuk a poroltóinkat és a baltákat és rohantunk felfelé a házban. Amikor felértünk, szembe találtuk magunkat az ott lakókkal. Egy idős bácsi és egy néni lakik az érintett lakásban, akiket nagyon megrázott az eset. Miközben kísértük ki őket a már megérkezett mentősökhöz, elmondták, hogy a kisszobában meggyújtottak egy gyertyát, amitől lángra kapott a berendezés. Miután a tűz egyre több tárgyra átterjedt a szomszédjuk figyelt fel a füstszagra, aki gondolkodás nélkül átrohant segíteni nekik eloltani a lángokat – zárta.

Megosztás:

Balesethez siető tűzoltóautó karambolozott

Posted by - 2020-07-11

A #BudapestiRendőrfőkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága úgynevezett “Finn módszeres” ittas ellenőrzést tartott több éjszakán keresztül. Az eljárás lényege, hogy az ellenőrzést az ittas vezetők kiszűrésére hegyezik ki, egy-egy autót csak a sofőr szondáztatásának idejére állítanak meg. Mialatt a sofőrt szondáztatják, a rendszámfelismerő vizsgálja a rendszámot, így sokkal több autós ellenőrizhető, mint a “hagyományos” módszerrel. A #Motorvéd polgárőrei minden este segítették a munkájukat.

Megosztás: