Gyertyától gyulladt ki egy panelházi szoba

1326 0

A hős szomszéd mentett életet.

Füst gomolygott péntek este a XVIII. kerületi Csontváry utcában, a szolgálatban lévő budapesti polgárőrök rögtön a helyszínre indultak.

Amikor megérkeztünk az utcába, akkor már látható volt, hogy melyik panelházból terjeng a füst – kezdte Mészáros Bence a #LőrincKertvárosPolgárőrCsoportÖte tagja. – Kiderült, hogy a hatodik emeleten lángol valami, így azonnal kipattantunk a kocsiból, fogtuk a poroltóinkat és a baltákat és rohantunk felfelé a házban. Amikor felértünk, szembe találtuk magunkat az ott lakókkal. Egy idős bácsi és egy néni lakik az érintett lakásban, akiket nagyon megrázott az eset. Miközben kísértük ki őket a már megérkezett mentősökhöz, elmondták, hogy a kisszobában meggyújtottak egy gyertyát, amitől lángra kapott a berendezés. Miután a tűz egyre több tárgyra átterjedt a szomszédjuk figyelt fel a füstszagra, aki gondolkodás nélkül átrohant segíteni nekik eloltani a lángokat – zárta.

Kollégáink a két idős lakót lekísérte a mentősökhöz. A bácsinak a karja és a lábán égési sérülések voltak, így őt elszállította a mentő. Rajtuk kívül két szomszédot is megvizsgáltak füstmérgezés gyanúja miatt.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Bilincs és gumibot

Posted by - 2020-07-25 0
Izgalmasak a budapesti polgárőr ifjak napjai! A BRFK Intézkedés-Taktikai alosztályánál jártak, ahol először meghallgattak egy komoly és érdekes szakmai előadást,…