Elhagyta a helyszínt, majd visszasietett a rendszámtábláért a vétkes sofőr

73 0

Kollégáink éppen szolgálatot teljesítettek, amikor a VII. kerületben az István utca és a Nefelejcs utca kereszteződésében megláttak egy összetört autót.

– Azonnal megálltunk és megkérdeztük a már kint lévő rendőröktől, hogy tudunk-e segíteni – kezdte Nagy Attila polgárőr. – Lezártuk az utcát, hogy biztonságban tudjanak helyszínelni. Eközben az egyik társam előre ment és megkérdezte, hogy mi is történt valójában, és kiderült, hogy a vétkes autó oldalról belecsapódott a vétlenbe. Ezután cserbenhagyta őket, elhajtott a helyszínről. Ám elrontotta, mert az ütközés miatt leszakadt a rendszámtáblája, amiért pár percen belül visszament. Ekkor felismerték a helyszínen, szóltak a rendőröknek, akik előállították őket.

– A balesetben a vétlen sofőr autójában egy kínai idős asszony sérült meg, őt kórházba szállították.

Fel kell hívnunk a figyelmet a köznyelv és a rendvédelem, mint szakma szóhasználatának különbségére. Ha baleset történik, és valaki elhagyja a helyszínt, cserbenhagyásos balesetnek szokták nevezni. Valójában, ha baleset során valaki nem győződik meg arról, hogy a többi részes megsérült-e, de nem sérült meg senki, az a cserbenhagyás. Ha a baleset során valaki megsérül, akkor már az elhajtó segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekményét követi el, ami sokkal súlyosabb, mint a cserbenhagyás.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Polgárőrök razziája

Posted by - 2020-05-12 0
A járványhelyzet új feladat elé állította a polgárőröket is, de ők ezt az akadályt is jól vették.

Ha kell szivattyúzunk és fát aprítunk!

Posted by - 2020-06-18 0
Mindent elárasztott a víz. Éppen ezért a #BudapestMentőszervezet kötelékében a #LőrincKertvárosPolgárőrCsoportÖte tagjai is kivonultak az utcára segédkezni. Két beavatkozó egységet…

Balesethez siető tűzoltóautó karambolozott

Posted by - 2020-07-11 0
A #BudapestiRendőrfőkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága úgynevezett "Finn módszeres" ittas ellenőrzést tartott több éjszakán keresztül. Az eljárás lényege, hogy az ellenőrzést…