A Zuglói Polgárőrség felkérést kapott az ERFO Alapítványtól a megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők Sport rendezvényére

1578 0

Az eseményt kiemeli, hogy az ERFO Alapítvány hatvan éve tevékenykedik az esélyegyenlőség szolgálatában.

A közhasznú alapítvány célja a megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő emberek, és a velük együtt élő családtagjaik életkörülményeinek jobbá tétele, és a számukra e célból történő anyagi segítségnyújtás, ezeken kívül munkalehetőségek biztosítása. Képzéseik keretében új szakmai ismeretekre tesznek szert, ami által jelentősen nő e munkavállalók munkaerő piaci értéke.

Az Alapítvány 60. születésnapját Budapesten, a Folyondár Vasas Sport és Táncközpontban tartotta. A sokszáz résztvevő budapesti telephelyekről érkezett a rendezvényre. Köszöntő beszédet tartott Csizi Péter ügyvezető, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő és Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

A Zuglói Polgárőrségtől Tóth István Sándor, Pázmándi Krisztián polgárőrök valamint Pischoff Ferenc polgárőr és kutyája Lúdas Matyi Tulipán vettek részt a rendezvényen.

Tulipán még ilyen nagy létszám előtt nem szerepelt, ezért kezdetben kicsit lámpalázas volt, de a biztatásnak, és közönsége szeretetének köszönhetően, hamar feloldódott, és tökéletes bemutatót tartott az egybegyűlteknek.

A polgárőrök beszámoltak az érdeklődőknek a polgárőrség működéséről, majd tesztlapokat is kitöltettek a vállalkozó szelleműekkel.
Tóth István Sándor (Pesta) és Pázmándi Krisztián a rendezvény ideje alatt „polgárőrös” ajándékokkal kedveskedtek a résztvevőknek. Zuglói sárga mellényt, tollat, karkötőt, szív alakú stressz labdát vihettek haza az idei sportnap emlékeként.

A rendezvény fénypontja az óriási torta felvágása volt, amiben segített az ERFO legidősebb dolgozója, Szőke Antal János, aki az ERFO segítségével karbantartóként dolgozik, és Szecskó Gergely Alex, a gánti telephely munkatársa.

További sikeres munkát kíván az ERFO dolgozóinak a Budapesti és a Zuglói Polgárőrség!

Forgács Renáta: BPSZ

Fotó: Tóth István Sándor

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink