Megállt a balesetnél, de nem segíteni, szelfizni

926 0

Sok szempontból nehéz szolgálata volt a kőbányai polgárőröknek, akiket több komoly balesethez is riasztottak tegnap.

A nap erősen kezdődött, beszámoltunk nektek róla, hogy dél körül a X. kerületben három autó ütközött, két ember életveszélyesen megsérült, egy embert pedig az újraélesztést követően kritikus állapotban vitt el a mentő a baleset helyszínéről. Ezután futószalagon jöttek a balesetek, a Ferihegyi gyorsforgalmi úton hat autó, a X. kerületi Gitár utca és a Mádi körforgalom kereszteződésében két autó ütközött, mindkét esetnél voltak sérültek.

A végzet mégis a XVII. kerületben, a Bélatelep úton érte utol kollégáinkat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központja délután fél négykor küldte őket egy balesethez, ahol három autó ütközött össze. A feladat rutinból ment, csinálták, amit mindenhol, a mentők és a rendőrök keze alá dolgoztak. Az egyik sérült kórházba szállítása előtt a mentőknek fél órán keresztül küzdenie kellett azért, hogy stabilizálják, szállítható állapotba hozzák.

Ekkor valami olyasmi történt, amire a sokat látott kőbányaiak sem voltak felkészülve. A baleset mellett elhaladó autók közül egy félreállt, kipattant egy 25 év körüli hölgy, és mialatt a mentők küzdöttek, 10 méterre az esetkocsitól a roncsok mellett elkezdett szelfizni. A körülötte állók felháborodása ellenére megcsinálta a fotókat, majd elégedetten távozott.

Nemrég a józsefvárosi mentők kérték, „ne fotózd a betegellátást”! Most mi kérjük, ha megállsz, segíts, ne szelfizz!

https://www.facebook.com/…/a.98895603792…/1386184238203181/…

[eplus_justified-gallery style=”1″ img_height=”200″ last_row=”justify” max_width=”80″ max_height=”80″ overlay_close=”true” gallerys=”%5B%7B%22img_id%22%3A%22903%22%7D%2C%7B%22img_id%22%3A%22902%22%7D%2C%7B%22img_id%22%3A%22901%22%7D%5D” margins=”5″]
Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink