Polgárőr, és a rendőrség nyomozói kapták el a lakótelepi autó–fosztogatót

2248 0

A fiatalkorú R. Richárd április 22. és 26. között tizenhárom régebbi típusú gépkocsit tört fel Csepelen. Az autókat a gyújtáskapcsoló vezetékeinek rövidre zárásával próbálta beindítani, azonban csak egynél járt átmeneti szerencsével, azzal a járművel el is hajtott. Több autónak betörte az ablakát, és úgy szerelte ki a CD-s rádiót, a fedélzeti kamerát, de még egy takarót is magával vitt.

A helyszínre érkező csepeli nyomozók már tudták kit kell keresni, hiszen R. Richárd egy korábbi ügye kapcsán már a rendőrök látókörébe került.  Akkor, a gyanú szerint, társával együtt egy autó-szerelő műhelybe tört be.

Bánrévi Gábor polgárőr a Dél-Csepeli Polgárőrségtől, és két nyomozó a csepeli rendőrségtől a 17 éves fiatalember felkutatására indult. Feltételezhető tartózkodási helyein keresték, végül a Lámpás utcánál találtak rá, amint a kivilágítatlan, elhanyagolt, lepusztult környéken andalgott. Felszólították, hogy a törvény nevében álljon meg, ám ekkor futásnak eredt, árkon-bokron szemétkupacokon keresztül, a polgárőr utána, elemlámpáját használva, hogy tájékozódni tudjon, a teljesen sötétbe burkolózott területen. A gyanúsított pár száz méter után egy mellékutcába fordult, ahol a polgárőr és a kerülőutakon rendőrautóval odaérkező nyomozók bekerítették. Ekkor az elkövető már nem tanúsított ellenállást, a nyomozók megbilincselték.
A korábban R. Richárd által eltulajdonított autót egy közeli parkolóban találták meg.

Richárdot a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol többrendbeli lopás bűntett, illetve vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A fiatallal szemben őrizetbevétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. R. Richárd a bűncselekmények elkövetését elismerte.

 

Szerkesztette: Forgács Renáta

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Nekifeszültek a polgárőröknek

Posted by - 2019-09-25 0
A két férfit gázspray-vel és testi kényszerrel kellett megfékezni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2019. szeptember 20-án este újabb ellenőrzést tartott a bulinegyedben.…

Éjszakáról éjszakára

Posted by - 2020-04-10 0
A budapesti polgárőrök folyamatosan felügyelik a humanitárius tranzit folyosó forgalmát. Mint arról korábban írtunk nektek, a humanitárius tranzit folyosó egy…