Polgárőrők segítették át az úton a kacsa mamát és kicsinyeit

1193 0

Tavasszal elkezdődik a költési szezon, és májusra már több helyen találkozhatunk az úton áthaladó kacsa családokkal a Rákos patak közelében.

Lakossági bejelentés érkezett a Budapesti Polgárőrséghez, ami után zuglói polgárőrök siettek a Szugló utcába, hogy az autóforgalmat kis időre leállítva, átkísérjék őket biztonságos élőhelyükre, a Rákos patakhoz.

A Rákos patak a gödöllői dombságból ered, 44 km hosszan kanyarog, míg észrevétlenül eggyé válik a Duna vízével. Négy pesti kerületen csordogál keresztül, a X. a XIII. a XIV. és a XVII. kerületeken.  A péceli határtól a Dunáig betonmederben folyik, melynek munkálatait még az 1800-as években kezdték, és az 1930-as években fejezték be, hogy megszűnjenek a környéken az áradások.

A Rákos patak a benne élő rákokról kapta a nevét, melyek középkori leírások szerint a patak forrásánál éltek. A magyarországi folyókon számos vízimalom működött, többek között a Rákos patakon is, pl. a Paskál Malom, melynek helyén ma a Paskál strandfürdő áll. A malom emlékére azóta a fürdőn kívül, utcát és még számtalan dolgot neveztek el Zuglónak ezen a részén. Bár a vízimalmok az 1900-as évek közepére végképp az enyészeté lettek, a Rákospatak  vizében már nem élnek rákok és halak sem, de a patak medrében többféle vízinövény honos és számtalan madárfaj is megtalálható itt, sőt hódot is láttak már fel-fel bukkanni.

A patak gondozott részein sétálók, futók, a hosszan kiépített bicikli úton biciklisták élvezik a természet közelségét, a pataknak köszönhetően, ami télen nem fagy be, nyáron nem szárad ki, így egész évben ivási és fürdési lehetőséget biztosít a környék állatvilágának, életteret a kacsáknak. A kacsák tápláléka változatos, de főleg magvakat, növényi hajtásokat fogyasztanak, kiegészítésként pedig rovarok és lárváik szerepelnek étlapjukon. Ha mindenképpen etetni akarjuk őket, ezt kenyér helyett kukoricával, pürésített sárgarépával, káposztával, burgonyahéjjal tegyük, ami nem károsítja az egészségüket.

Köszönjük polgárőreinknek, hogy a természet kincseit is óvják.

Forgács Renáta

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink