Lángra kapott a tető

705 0

A polgárőrök feladata volt a háromszintes társasházból kimenteni a lakókat.

– Éppen járőröztünk a társammal a II. kerületben, amikor megláttuk, hogy az egyik épület nagyon füstöl – kezdte Rozsos Zsolt a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja.– Azonnal arra kanyarodtunk. Kiderült, hogy egy háromszintes ház tetején lévő napelemek kaptak lángra. A társammal berohantunk az épületbe és riasztottuk a lakókat, közben hívtuk a tűzoltókat. A lakók egy részét kikísértük az udvarra, de voltak olyanok is, akik nehezen mozogtak, így kértük őket, hogy figyeljenek minket, hiszen ha kiabálunk, akkor arról tudniuk kell.

Zsolt elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt most a lakástűzzel kapcsolatban is új szabályokat hoztak.

– Ha lehet, akkor elzárkóztatással kell megoldani a mentést. Ez azt jelenti, hogy nem kiüríteni kell mindenáron az épületet, hanem ha megoldható, hogy hamar el legyen oltva a tűz, akkor maradjanak bent – mesélte.

A polgárőrök nem várták ölbetett kézzel a tűzoltókat, inkább maguk mentek a tetőre oltani.

– A lépcsőház tetőkijáratán át felmentünk a tetőre és a polgárőr autóban lévő kézi tűzoltó készülékkel oltani kezdtük a lángokat – folytatta. – Nagyon hamar megérkeztek a tűzoltók is, így ők is ellenőrizték a helyszínt, hogy biztosan ne kaphassanak újra lángra a napelemek.

A tetőre telepített 15 darab napelem táblából 2 megsemmisült, de a tűz nem terjedt tovább és a legfontosabb: senki sem sérült meg.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink