Elindult a Budapesti Polgárőrség toborzó kampánya

1017 0

Mai napon hivatalon elindult a Budapesti Polgárőrség „Kalandvágyból felelősség!” elnevezésű toborzó kampánya a fővárosi közép- és felsőfokú oktatásban tanuló fiatalok megszólítására, a polgárőri közösségi szolgálat népszerűsítéséért.

A kampányindító rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Kardos Pál, a Budapesti Polgárőrség elnöke.

Kardos Pál elnök beszédében kiemelte, hogy a Budapesti Polgárőrség kezdeményezésével az Országos Polgárőr Szövetség toborzó kampányához csatlakozik. A megállapodás aláírása jól szimbolizálja a szervezetek közötti szoros együttműködést, hiszen a polgárőrök a mindennapokban is együtt dolgoznak a Rendőrséggel és a Katasztrófavédelemmel. A Budapesti Polgárőrség évek óta foglalkozik fiatalokkal, jelenleg is 327-en végzik közösségi szolgálatukat a szövetségnél. Kiemelt jelentőségű, hogy a májusban elfogadott, a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvénymódosítás által lehetővé vált, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalok ifjú polgárőrként is csatlakozhatnak a szervezethez. Közreműködhetnek az állampolgárok tájékoztatásában, katasztrófák elleni védekezésben és helyreállításban, a baleset-megelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedésbiztonsági, állat-, környezet- és természetvédelmi tevékenység támogatásában, a lakosság és az önkormányzatok közötti kapcsolat erősítésében, vagy akár a polgárőr egyesület feladataival összefüggő oktatási, kulturális, ismeretterjesztő tevékenységben.

A Szent István Gimnáziumban megtartott rendezvényen Steiner Attila alelnök elmondta, hogy a kampány célja, hogy a fiatalok megismerjék a polgárőrséget, ráirányuljon a figyelmük a közösségi bűnmegelőzésben való részvételre, a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, és átfogó képet kapjanak a közbiztonság megteremtésében résztvevő hivatásos szervezetek munkájáról. A három hónapos kampány során iskolai roadshow keretében is bemutatják a polgárőrök által végzett szolgálattípusokat és kiemelt figyelem fordítanak a közösségi média felületeken a fiatalok megszólítására.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Nekifeszültek a polgárőröknek

Posted by - 2019-09-25 0
A két férfit gázspray-vel és testi kényszerrel kellett megfékezni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2019. szeptember 20-án este újabb ellenőrzést tartott a bulinegyedben.…

Felhívás

Posted by - 2020-05-06 0
A Budapesti Polgárőr Szövetség felhívja a Fővárosban élők figyelmét, hogy a koronavírus kapcsán bevezetett korlátozások könnyítése Budapestet és Pest megyét…

Bevetették magukat a KVP-s fiúk!

Posted by - 2020-04-07 0
"A XIII. kerületben azonban a polgárőrök bevetették magukat. Összeírják, melyik nyugdíjasnak mire van szüksége a boltból, gyógyszertárból, majd maszkban és…