Életmentésben segédkeztek a polgárőrök augusztus 20-án…

700 0

[ad_1]

Úgy indult, mint egy átlagos augusztus huszadikai szolgálat. Kollégáink, az Újpesti Polgárőrség tagjai a Várfok utcában a terület
lezárásának pillanatára készültek, amikor egy járókelő szólt, hogy a
Széll Kálmán téri metróbejárat előtt rosszul lett egy ember. „A helyszínre siettünk, ahol azt láttuk, hogy egy orvos és a párja már
elkezdték a segítségnyújtást, szereztek defibrillátort is, de az a
beteg szőrzete miatt nem volt használható. Így közösen megkezdtük az újraélesztést” – eleveníti fel a történteket egyikük. Egy polgárőr szabaddá tette a légutakat, egy másik kollégánk mellkaskompressziót végzett egy segítővel felváltva, a harmadiknak a mentők értesítése jutott feladatul. Amikor a mentőszolgálat szakemberei átvették a férfi ellátását, kollégáink figyeltek arra, hogy legyen elég hely a tömegben a beavatkozáshoz és a kíváncsi tekintetek minél kevesebbet lássanak. A mentősök stabilizálták, majd kórházba szállították a férfit. Feleségét a polgárőrök vitték el hozzá.

Fotó: Gib Péter


[ad_2]

Forrás, tovább a Facebook oldalunkra

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink