Embereket mentettek az égő házból a polgárőrök

836 0

Tűz ütött ki március 14-én az esti órákban, Zuglóban, egy Kacsóh Pongrác úti négyemeletes panelházban. A lángok a gyerekszobában csaptak fel az első emeleten, amit feltehetőleg elektromos hiba okozott. Az esethez szinte egyszerre érkeztek ki a kerületi polgárőrök és a tűzoltóság egységei. A lakók azonnal kimenekültek az épületből.

Még tartott a tűzoltás, amikor egy harmadik emeleti ablakból segítségért kiáltott a bent rekedt lakó. Nagy Attila polgárőr és rendőr kollegája nem habozott, saját testi épségüket nem kímélve azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nehéz volt tájékozódni, mert szinte semmit nem lehetett látni a lépcsőházat és az emeletet elöntő gomolygó füsttől. Végül kimenekítették a lakásában rekedt idős asszonyt és lányát, majd a szomszédból egy fiatalembert, akiket épségben adtak át a kiérkező mentőszolgálat munkatársainak. A ház előtt várakozó rémült lakók számára buszt rendeltek, ahová beülhettek volna melegedni a mentés ideje alatt, de végül nem volt rá szükség, mert egy-másfél óra elteltével visszatérhettek otthonaikba.

Öt főt és egy kutyát az önkormányzat átmeneti szálláson helyezett el addig, amíg a lakásukban keletkezett komolyabb károkat helyrehozzák.
Köszönjük kollégáink példaértékű munkáját, emberi helytállását!

A fenti kép csak illusztráció!

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Újabb sikeres együttműködés…

Posted by - 2021-06-22 0
[ad_1] Huszonkilenc budapesti polgárőr vett részt kiürítési és területzárási feladatokban a BRFK felkérésére a Dunában talált világháborús robbanószerkezetek eltávolítása miatt…