Eltűnt időseket találtak meg a polgárőrök. – Jobban figyeljünk oda demens hozzátartozóinkra

1333 0

Az eltűnt személyeket Pest megyei rendőrök és polgárőrök keresték, végül a Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport-Öte polgárőrei találták meg.

A Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport-Öte, felkérést kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesülettől, eltűnt személy felkutatására.
A kerületi csoportvezető többek között elmondta, hogyha megtalálják, értesítsék a TIK-et, mert már előző nap körözés lett kiadva a beteg, idős úr megtalálására, többszörösen veszélyeztetett helyzete miatt.

A bácsi egy idősek otthonából lépett meg, ahol főként demens betegeket gondoznak, emellett cukorbeteg is, emiatt fontos lenne, hogy rendszeresen megkapja a gyógyszereit.
Pásztor Gábor polgárőr elmondta, hogy egyeztettek a gyáli bajtársaikkal, valamint a rendőrséggel és egy 3 fős tapasztalt személykereső járőregységet indítottak el. Járőreik nem sokkal a keresés megkezdése után észre is vették az idős bácsit a KÖKI–n, aki már második napja arrafelé bóklászott tanácstalanul. Különös ismertetőjele az volt, hogy a fél arca lebénult, ez alapján sikerült őt megtalálni. Megkönnyebbültnek látszott mikor a polgárőrök odamentek hozzá, elmondta, hogy ő szeretett volna visszajutni az idősek otthonába, de nem tudta merre induljon, és hogyan talál haza segítség nélkül A két nap leforgása alatt senki nem kérdezte meg tőle, hogy szüksége van e segítségre, ő meg nem mert odamenni a  járókelőkhöz. Hálásan köszönte a polgárőrök hatékony és önzetlen segítségét, akik biztonságba helyezték őt a hatóságok megérkezéséig, és jó egészséget kívántak neki.

Nem sokkal később, egy újabb eltűnt személy miatt kaptak felkérést, Ócsáról. Az eltűnésről az élettárs értesítette a hatóságokat. Pásztor Gábor polgárőr és társai egy megadott útvonalat pásztáztak át, és szerencsésen meg is látták az előző nap eltűnt személyt egy buszmegálló padján ücsörögve. Ő szintén demenciával küzdő idős férfi, aki azt gondolta, hogy egy ismerősénél járt vendégségben, és most várja a buszt, hogy hazamehessen. Mint kiderült az egész éjszakát a szabad ég alatt töltötte, Közben a gyáli polgárőrök elmentek az élettársért, aki elmondta, hogy ez volt az első ilyen komolyabb eltűnés, és ezen túl jobban fog a párjára vigyázni.

A demenciában szenvedő embereknél gyakrabban fordul elő, hogy elkóborolnak és ilyen alkalmakkor el is tűnhetnek. Nem esznek, nem isznak, fennáll a kiszáradás, kimerülés veszélye.

Köszönjük a polgárőrök lelkiismeretességét, odaadását, hogy lehet rájuk számítani.

Forgács Renáta, BPSZ

Illusztráció: Egészségkalauz

Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink