Körözött autót találtak a polgárőrök

688 0

A rendőrök hetek óta nem találták az autót, a polgárőrök belebotlottak.

Nem bujkálhat tovább – Csontos Ferenc a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja és társa a II. kerületben szolgálatuk során egy körözött autóra lettek figyelmesek.

– Éppen útnak indultunk, amikor a rendszámfelismerő alkalmazás bejelzett – kezdte Csontos Ferenc polgárőr. – Kiderült, hogy a bordó színű autót rendszámra és alvázszámra körözték, így félreálltunk és rendőrt hívtunk. A járőrök hamar meg is jelentek és ellenőrizték az autót. Elmondták, hogy valóban körözik egy korábbi eset miatt. Állítólag az autó sofőrjét könnyű testi sértés miatt keresik, ugyanis a II. kerületben összeszólalkozott a mögötte haladó női sofőrrel, majd kiszállt és kétszer arcon ütötte. A rendőrök akkor nem tudták megállapítani, hogy ki vezette az autót és a kocsi is eltűnt, de most mi megtaláltuk.

A járőrök az egyik házban végül megtalálták a sofőr élettársát, aki átadta a párja adatait, így tovább már nem bujkálhat.

[eplus_justified-gallery style=”1″ img_height=”200″ last_row=”justify” max_width=”80″ max_height=”80″ overlay_close=”true” gallerys=”%5B%7B%22img_id%22%3A%22688%22%7D%2C%7B%22img_id%22%3A%22687%22%7D%5D” margins=”5″]
Megosztás:

Kapcsolódó cikkeink

Segítség járványhelyzet idején

Posted by - 2020-04-22 0
A budapesti polgárőrök minden kerületben az önkormányzatokkal együttműködve élelmiszereket és gyógyszereket szállítanak a rászorulóknak. Emellett folyamatosan járőröznek az utcán, ellenőrzik…

Nyugodj békében Feri!

Posted by - 2020-04-21 0
Sajnálattal értesültünk, hogy a mai nap folyamán Makai-Kiss Ferenc polgárőr társunk, az Angyalföld Polgárőr Szervezet elnökségi tagja, a Nővér csoport…

Veszélyhelyzet idején

Posted by - 2020-04-07 0
A Zuglói Polgárőrség tagjai az Önkormányzattal és a ZKNP- vel összefogva ezekben a nehéz napokban sietnek azon idősek segítségére, akiknek…

Baleset a rakparton

Posted by - 2019-08-06 0
A hétvégén egy Lánchíd melletti szórakozóhelyen baleset történt, két fiatal leesett a rakpartról. Egyikük súlyosan másikuk - akit a polgárőrök…

Koronavírus információ

Posted by - 2020-04-23 0
2020 április 27-től a fővárosi közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező…